|
1. Fejezet: Rosalie |Emmett|
1.Fejezet: Rosalie |Emmett|
Csütörtök van, nekünk a hét első napja. Eddig sütött a nap, szóval jó hosszú hétvégénk volt. Az ebédlőben ülünk a szokásos helyünkön, de valami mégis más. Körbe nézek a testvéreimen, és a szemem megakad Rosalie-n.
Hónapok óta hatalmas vágyat érzek, – olyat, amilyet ember soha nem fog, talán mert nem is tud – hogy megérintsem, hosszú, selymes szőke haját, hogy megcsókoljam a gyönyörű száját… – Edward felém morgott, ez egy figyelmeztetés volt, és már nem az első. Habár már nincsenek együtt, még házasok, szóval addig ne is álmodozzak – vagy csak úgy, hogy Edward ne hallja. De talán a hétvégén felajánlhatnám, hogy menjünk el együtt vadászni…
– Rosie, ugye nincs programod a hétvégére? – megint hangosan gondolkodtam, Edward megelőzött. – Rosalie bájosan rámosolygott, majd válaszolt:
– Nincs drágám. Mért? – ez az apró szó annyira felbosszantott, és olyan gondolatok jutottak eszembe, hogy ha most nem a suliban ültünk volna, biztos Edwardnak esek, ami persze teljességgel lehetetlen. – Edward elnevette magát, aminek következtében sok kíváncsi szempár fordult felénk.
– Arra gondoltam, hogy hétvégén elmehetnénk vadászni, csak te meg én. – a csak szót, elég erő teljesen megnyomta, hogy tudassa, nem lát szívesen.
– Rendben. – egy puszit nyomott Edward arcára, majd felállt és elment. De szeme sarkából még azért rám pillantott. Edward elégedetten mosolygott rám. Nem azért csinálta az egészet, mert szerette Rosalie-t, mármint szerelemből, hanem csak, hogy engem bosszantson. Rosie részéről pedig, szerintem az, hogy féltékennyé tegyen. – Ezen már nem csak Edward, hanem én is elmosolyodtam.
A nap többi része elég unalmasan telt, mert egészen hazáig nem láttam Rosie-t. Otthon sem láttam sokat, de azért eleget, egyenlőre. Nagyon hamar eljött a péntek délután, és Edward-ék készültek indulni. Még szerencse, hogy Rosie és Edward már nem egy szobában laknak, mert el akartam búcsúzni Rosalie-tól.
Felmentem a lépcsőn, majd mikor már épp bekopogtam volna Alice kinyitotta előttem az ajtót.
– Én tévedtem el, vagy te vagy rossz helyen? – Alice mérgesen nézett rám, elég viccesen nézett ki, Alice soha nem mérges.
– Nem tévedtél el, és én pont ezért vagyok itt, és Edward is mindjárt itt lesz. Már ő is tudja… – Alice egyre mérgesebb lett, de vajon mit tud ő meg Edward, amit én nem?
– Mit is tud? – abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam Edward már ott állt mellettem. – Szóval mit tudtok, amit én nem?
– Felejtsd el! Amíg az én feleségem, egy ujjal sem nyúlsz hozzá. – a kiabálásra már Rosalie is kijött.
– Mi van itt? – ő sem tudott semmiről.
– Ezt én is szeretném tudni, csak azért jöttem, hogy elbúcsúzzak tőled, erre ezek meg leordítják a fejem. – Edward rám morgott.
– Elfelejtetted, hogy látom a jövőt? És ha nem akadályozom meg, hogy bemenj, akkor még nagyobb balhé lett volna… – már értem, szóval több is lett volna… Mire újra a gondolataimba mélyedtem volna, Edward megint rám morgott.
– Miután elváltunk, azt csináltok, amit akartok, de addig ne lássak több ilyet. – azzal faképnél hagyott minket, de még visszafordult Rosie-hoz: – 10 perc múlva indulunk, legyél kész!
Sértődötten vonultam vissza a szobámba, ahol végre egyedül voltam, és arra gondoltam, amire csak akartam. Rengeteg gondolat kavargott a fejemben, és mind csak róla szólt, ez már tényleg kezd beteges lenni, azt hiszem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
